Minden egy. Vagy mégsem?
Diákkorom kedvenc festőjének műve előtt álltam már egy jó ideje. A Baalbek teljesen beterítette a terem egész falát a maga közel 30 négyzetméterével. Miközben szinte pislogás nélkül ittam a látványt, újra és újra a világ legnagyobb napút festőjének szavai lüktettek a fejemben: „Ismerem az utat, amerre mennem kell. Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell. Semmi kétség, hogy egy még jobb világrészbe kerülünk és kitapasztalhatatlan szépségekben gyönyörködünk.”
Láthatóan másokra is hasonló hatást tett a festmény. Mellettem egy idősebb úr az áhítattól el-elcsukló hangon ecsetelte gondolatait a barátainak. Pár tétova lépés után ők is a közelemben cövekeltek le, így akaratlanul is fültanúja voltam a szavainak: „Ilyenkor igazán érthetjük, miről is szól a Most hatalma. Ahogyan a hatása alá kerít a festmény, megszűnnek a fölösleges gondolatok, csak a szépség áramlását érezzük, olyan mélyen, ahogyan általában soha. Igazából az ilyen remekművek zsenije abban áll, hogy képesek kiragadni bennünket a gondolataink fogságából és a jelen pillanatba helyeznek. Hiszen csak a Most, a jelen létezik. A múlt és a jövő csak illúzió. Az elménk zizegése, a gondolataink szakadatlan ide - oda rángató folyama elzárja előlünk a Most mély valóságát. Ám az elmén felülkerekedve, a pillanatba merülve szertefoszlanak a félelmekkel teli gondolatok és megjelenik a színtiszta tudat. A jelenlét csöndjéből pedig fölbukkan a szépség.”
Én is felültem a gondolatai szárnyára, hiszen szóról szóra egyezett a valóságról alkotott képünk. Aztán egy ilyenkor megszokott, ám számomra fájó fordulattal folytatódott az idős úr monológja. „Ez a megnyilvánulatlan valóság minden dolog lényege. Minden más csak illúzió. Nem léteznek gondolatok, formák, sőt nem léteznek különálló személyek és kapcsolatok sem. Az egyetlen létező dolog a megnyilvánulatlan tiszta tudat. A tiszta tudatban azonban nincsenek különbségek. Isten és mi is mind egyek vagyunk. Megérthetitek ezt, ha végiggondoljátok, hogy önmagában a kép egyik összetevője sem váltja ki belőlünk azt a hatást, mint amit a kép összessége. Nem váltja ki a vászon, nem váltja ki magában egyik szín sem, és önmagában nem váltja ki egyik forma sem, melyet a festményen látunk. Valami mélyebb, megnyilvánulatlan hozza ezt elő belőlünk, melyet a festőművész zseniálisan a műbe kódolt mindezek összhatásával.”
Minden tiszteletem az úré, de sajnos ezen a ponton elvált a gondolataink röpte. Hiszen elsősorban emiatt az utolsó gondolatsor miatt silányul minden, a Mostról szóló magasröptű irodalom szórakoztató olvasmánnyá, melyet viharosabb időkben elővehetünk. Kicsit meghat, feldob, majd odébb áll. Kellemes érzéssel ölel körül egy időre, de nagyon őszintén végiggondolva szinte semmi nem változik igazán a hatásukra az életünkben. Sőt az idő előrehaladtával szakadékszerűen szétválik a hétköznapi valóság és a közösségi oldalakon lájkolható szép gondolatok valósága, úgy ahogyan az szinte minden szép elmélettel lenni szokott egy idő után. Rosszabb esetben netán a hedonista felhangokat erősíti mindez a mindennapi életünkben, abban az illúzióban ringatva, hogy mélyül az életünk és egyre boldogabbá válunk. Tagadhatatlan persze, hogy vannak olyan szerencsés karmával rendelkező személyek, akik sorsába van kódolva, hogy a jóság kötőereje sok mindenhez hozzásegítse őket. De ők e nélkül az elmélet nélkül is találnak szépet és a jót az életben, hiszen van annyi mód és tér, ahol ez megnyilvánulhat. Mert a karma nem válogat, úgyis elhozza, amit korábbi cselekedeteivel saját magának rendelt az ember.
A karmán túllépni azonban már igazi művészet, így sajnos a többségünk számára a Most hatalma csak távoli szép gondolat marad egy egész életre, ha nem kutatunk tovább a forrása után. Ezek a gondolatok és megvalósítások általában mind ősi szentírásokból eredeztethetőek. Azonban ezekben az irodalmakban és hiteles oktatói tanításaiban más dolgokat is találunk, melyek túlmutatnak a Most hatalmán és valódi kontextusba helyezik azt. Mivel a Most hatalma gondolatisága is a Védákban gyökerezik, ezért onnan érdemes teljesebb képet kapnunk. Többek között érdemes megismernünk a Transzcendentális Tudás hatalmát, az Anyag Kötőerőinek hatalmát (a jóság kötőerejének kultiválása például a jelenben élés tudománya), a Karma hatalmát, a Szeretetteli Odaadás hatalmát és legfőképpen a Most Személyes hatalmát is.
Ahogyan a festmény esszenciáját és mindazt, amit közvetít, nem tudjuk elválasztani a rajta szereplő tudatos formáktól, színektől, úgyanúgy a valóságot sem tudjuk azzal teljesen megfogni, hogy csak a lényegét, az esszenciáját fogadjuk el valóban létezőnek. Ha azt mondjuk, hogy a forma és színek önmagukban nem hordozzák a szépséget, akkor hogyan élhetnénk meg a festmény szépségét, ha nem lenne a vásznon semmi csak a 30 négyzetméternyi fehérség? A szépséget csak elméletben tudjuk szétválasztani, attól, aki, és ami szép. Bármely más tulajdonságokat is csak elméletben tudjuk elválasztani a tulajdonosától.
A világ megnyilvánulatlan lényegét, a tiszta tudat esszenciáját sem tudjuk elválasztani annak teljes valóságától, az nem függetlenül létező dolog. Az isteni létezés esszenciája a Brahman, mely minden létező dolgot áthat és az öröklét valóságát hordozza, Isten teljes valóságában azonban Bhagavánként nyilvánul meg, aki az örökléten túl a tudás és a boldogság teljességét is fölöleli. Ő pedig nem más, mint Sri Krisna, aki személy. Nem valami magasabb rendű dolognak, nem a megnyilvánulatlan esszenciának a leképezése a mi tudatszintünkre. Isten a szentírások szerint egy személy, és ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, akkor mi is láthatjuk, hogy az élet általunk tapasztalt legmagasabb szintű megnyilvánulása a személyes tudat, az ember tudata. Minél fejletlenebb az élet, annál kevésbé nyilvánulnak meg a személyesség jellemzői az élőlény tudatában. Pl végiggondolhatjuk, hogy a baktérium vagy az ember létezése bír személyesebb jellemzőkkel?
És hogy miért olyan elterjedt mégis a „minden forma, változatosság, elkülönült személyes lét és kapcsolat illúzió, mert mind egyek vagyunk” gondolata a Most hatalmának népszerű elméletéhez kapcsolódva? A festmény példája ezt is megmutatja. A vászonra festett formák és színek formái tényleg illuzórikusnak tűnnek, hiszen a képen látható építmény csak mintázza a valóságot nem azonos például egy kézzel fogható építménnyel. Nincs ott valóságos templom, emberi alak, vagy a fantasztikus napút, csak a tudatunkban jelenik meg ez a kép. Eddig jut a fenti gondolat és sajnos nem lép tovább, pedig ez csak részigazság. Van még tovább is: a nyúl ürege mélyebb, mint gondolnánk. Hiszen a vászon látható életkép a valóság, az élet momentumait hivatott leképezni. Hiszen a kép formái és színei valóságos formákat és színeket mintáznak, csak alacsonyabb dimenziókban.
Ehhez hasonlóan Isten, a Festőművész nélkül az anyag csak egy élettelen fehér vászon, ami nélkülöz minden változatosságot és formát. A világunk azért tűnik mégis élőnek, mert Krisna saját magát és a lelki világot tükrözi az anyag vásznára: behatol az anyagi elemekbe és ezáltal életet, változatosságot ad neki. Így biztosítja az énkép, a fizikai elemek, a vonzódás és az élmény megnyilvánulását. Ezután a belső, lelki energiája által formát ad az anyagnak és biztosítja, hogy mindezek kölcsönhatásba is léphessenek egymással. Vagyis létrejön egy olyan festmény, mely a valóságos világról, valóságos színeket, valóságos formákat mintázva készült, de mivel az anyag élettelen vásznára festették, ezért halottnak tűnik. Bármennyire is kapaszkodunk hát a valóság és a boldogság után, ha nem vagyunk tudatában hogy ez csak egy 3 dimenziós festmény, torz tükörképe a valóságnak, az mindig ki fog csúszni a kezeink közül, hiszen csupán az élettelen anyagot, a vásznat markoljuk. Azonban ha tudatában vagyunk annak, hogy a világunk minden rezdülése, változatossága, vonzó momentuma, minden formája és minden emberi kapcsolata Istenen és a belső energiáján alapszik, akkor a világ alkalmassá válik arra, hogy közelebb vigyen bennünket a valósághoz, az eredeti helyzetünkhöz és a boldogsághoz.
Az szinte semmit nem segít ebben, ha csak a dolgok megnyilvánulatlan lényegét fogadjuk el valóságosnak, hiszen minden, amit tapasztalunk az eredeti megfelelőjének a tükröződése. Vagyis vannak színek, formák, van természet, van valódi szépség, szeretet és kapcsolat a teljes, lelki valóságban. Szeretet és kapcsolat pedig személyek között létezik (senki nem tapasztalta még ennek ellenkezőjét, hiszen mindenki személy). Így a lelki megvalósítás útján kardinális kérdés, hogyan viszonyulunk Istenhez: Mint egy személyhez, vagy mint például a megnyilvánulatlan gravitációhoz. Mindenki eldöntheti, hogy vajon Isten melyik változatban enged bennünket közelebb Magához, az Ő személyes valóságához, a Most Személyes hatalmához.
Kovács Attila, Acsjutánanda dász