Egyszer egy fiú flörtölni kezdett egy lánnyal egy bárban. Egy bizonyos ponton a lányt már annyira idegesítette a fiú, hogy előrántott egy kést, és halálra szúrta vele. Hogy éreznéd magad a fiú anyjának a helyében? Elképesztő módon ennek a fiúnak az anyja valami rendkívüli dolgot tett: úgy döntött, hogy segít a lányon. Rendszeresen látogatta a börtönben, és mindent megtett, hogy vigasztalja ezt a lányt, és hogy segítsen neki legyőzni a problémáit. Itt van tehát egy asszony, aki nem egy nagy szent, de mégis képes volt arra, hogy megbocsásson annak a nőnek, aki ok nélkül megölte a fiát.

A szentírások tele vannak a megbocsátásról szóló rendkívüli történetekkel. Arról a fajta megbocsátásról szólnak ezek, amire látszólag csak emelkedett bhakták képesek. Arjuna hajlandó volt megbocsátani azokat a gyalázatos sértéseket, amelyeket a Kuruk követtek el ellene és a testvérei ellen. A kis ötéves Prahláda megbocsátott az apjának, annak elenére, hogy az többször is megkínozta, és megpróbálta megölni őt. Még apja felszabadulásáért is imádkozott. Ambarisa Maharaja, aki csak szolgálni akarta Durvasa Munit, megbocsátott Durvasa-nak, dacára annak, hogy Ambarisa megpróbálta megölni őt, minden ok nélkül. Az Úr Jézus Krisztus megbocsátott azoknak, akik megpróbálták megölni. Haridasa Thakura azok jólétéért imádkozott, akik megpróbálták halálra verni. Nityánanda Prabhu megbocsátott Jagainak és Madainak, és azért könyörgött az Úr Caitanyához, hogy mentse meg őket. Krisna pedig természetesen megbocsát mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy mit követtünk el.

Gyakori vélemény, hogy az ilyen megbocsátás csak a nagy lelkek számára lehetséges, ám mivel én csak egy egyszerű ember vagyok, tőlem nem lehet elvárni, hogy megbocsássak azoknak, akik komolyabban megsértettek vagy rosszul bántak velem. Kisebb sértéseket megbocsátani az egy dolog, de azoknak megbocsátani, akik mélyen megbántottak minket, az egész más. Amikor meghallottam a fenti történetet, a gondolkodásom kezdett megváltozni ezzel kapcsolatban.   

Kísérletezzünk a megbocsátással

Visszatekintvén az életemre, megállapítottam, hogy összesen négy személy volt, akik fájdalmat és frusztrációt okoztak nekem az életem során. Idősebb bhakták és barátaim azt tanácsolták, hogy bocsássak meg nekik; méghozzá a saját érdekemben.

Először arra fókuszáltam, hogy ezek az emberek milyen módon bántottak meg. Azután azt a tanácsot kaptam, hogy tekintsek rájuk egy más nézőpontból, hogy vegyem tekintetbe, hogy ők csak a tőlük telhető legjobb módon próbáltak cselekedni abban a szituációban, amiben épp voltak. Majd azt a kérdést kaptam, hogy hajlandó lennék-e megbocsátani nekik, nem annak a reményében, hogy valaha is megváltoznak majd, vagy hogy jobb lesz a viszonyunk, hanem azért, hogy megszabadítsam saját magamat azoktól a negatív hatásoktól, melyeket ez a neheztelésem gyakorolt rám. Felismertem, hogy nincs értelme tovább ragaszkodni ezekhez a rossz érzésekhez. Ahogy elengedtem ezeket az érzéseket, úgy éreztem, hogy megtisztultam, felemelkedtem, és feltöltődtem. 

A megbocsátás ráébresztett, hogy a sérelmeim irányításuk alatt tartottak. Megengedtem, hogy ezeknek az embereknek a viselkedése lent tartson. Engedtem, hogy a múltbeli élmények határozzák meg a jövőmet. Az áldozat szerepét játszottam, és nem vállaltam felelősséget a saját helyzetemért. 

Arra használtam a neheztelésemet, hogy ezzel igazoljam, hogy miért nem vagyok annyira Krisna-tudatos, mint amennyire lehetnék. Kedtem ráébredni, hogy ez gyerekes dolog. Ha a lelki életem megszenvedi mások tetteinek hatását; ha nem cselekszem megfelelően azért, mert valaki egy bizonyos módon bánik velem, akkor is én vagyok felelős a saját tetteimért. Én aratom le a tetteim gyümölcseit, függetlenül attól, hogy tudom igazolni a megfelelő viselkedésem hiányát. Ahogy Srila Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakura mondta: „Senki nem bánthat téged, csak akkor, ha hagyod.” 

Ez a te választásod, próbáld ki

Az írások arra biztatnak minket, hogy legyünk megbocsátóak. A Srimad Bhágavatam a civilizált emberi lények egyik tulajdonságaként említi a megbocsátást. Srila Prabhupáda arra kért minket, hogy legyünk megbocsátóak, azért, hgy képesek legyünk együttműködni a mozgalom terjésztésének érdekében. Az írások arra utasítanak minket, hogy fogadjuk el a szenvedésünket a karmánk visszahatásának jelképeként. Mégis, dacára annak, hogy  megtisztíthatja a szívünket, a megbocsátás még mindig kihívás sokunk számára. Gyakran így gondolkozunk: „Olyan mélyen megbántottak, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan is bocsáthatnék meg.”

Amikor azt mondjuk „nem tudok megbocsátani”, végső soron az annyit jelent, hogy „úgy döntök, hogy nem fogok megbocsátani.” Ez talán érzéketlennek vagy irreális dolognak hangzik, ám ahogy azt fentebb láthattuk, még az „egyszerű” emberek is képesek arra, hogy borzalmas sérelmeket bocsássanak meg – ha ezt az utat választják.

Gyakran nincs másra szükség, mint a megfelelő motivációra, ahhoz, hogy megbocsássunk. Néha az egyetlen dolog, ami motivál bennünket a megbocsátásra, az nem más, mint egy önző hozzáállás, ami arra késztet minket, hogy bocsássunk meg, azért, hogy így megszabaduljunk a szenvedésünktől. A technika nem transzcendentális, de az eredmény igen. Tehát még ha nem is akarsz igazán megbocsátani másoknak, elég arra vágynod, hogy elengedd a neheztelésedet, a sérelmedet, a fájdalmat a szívedből. Felejtsd el őket, és tedd meg a saját kedvedért. Fogd fel úgy, ahogy azt egy hölgy mondta: „Miután gyakoroltam a megbocsátást, rájöttem, hogy a megbocsátás hiánya olyan volt, mint amikor valaki elkezd vajúdni, de nem akarja kiengedni a babát.”

Ha hajlandó vagy elengedni a neheztelésedet, akár csak a saját érdekedben, Krisna segíteni fog, hogy elérd a megbocsátást. A lényeg az, hogy akarnod kell, elkötelezettnek kell lenned a megbocsátásra. Ha nem vagy az, még Krisna sem tud rajtad segíteni.

De figyelj oda a hamis egódra, mert ő harcol. Azt mondja, hogy maradj sértődött és megbántott, és hogy folyasd a harcot. Az egó azt akarja, hogy neki legyen igaza. De a valóság az, hogy csak önmagunkat bántjuk. Megbántottnak maradni olyan, mint egy gyom a szívben, és megkeseríti az életünket.

Segíthet, ha írunk egy megbocsátó-levelet. (A levelet nem kell elküldeni. Ha az, aki megbántott minket, nem érzi úgy, hogy ez megtörtént, akkor csak ront a dolgon, ha elküldjük a levelet.) Ne azért bocsáss meg, mert elvárod, hogy a másik személy megváltozik, vagy hogy majd jobb lesz a kapcsolatotok. Ez lehet, hogy soha nem fog bekövetkezni. A levél megírása csak arra szolgál, hogy megtisztítsa a saját szívünket.

A  teljes megbocsátás elérésének alapvető eleme megérteni a helyzetet, amiben a személy éppen volt, amikor megbántott minket, vagy tett ellenünk valamit, valamint azt, hogy mi mindenen ment át az életében, ami hozzájárult a tetteihez. „A bűnt gyűlöld, ne a bűnöst!” Vagy ha még egy kicsit tovább akarunk menni: „A bűnt gyűlöld, a bűnöst pedig szeresd!” 

Srila Bhaktisiddhanta Sarasvati Thákura-nak volt egy csodálatos módszere arra, hogy hogyan engedjük el a neheztelést. Mindig, amikor egy tanítványa elment hozzá, hogy panaszkodjon egy másik bhaktára, akkor azt kérdezte tőle: „Van ennek a bhaktának valamilyen jó tulajdonsága?” Amikor a tanítványa elsorolta a másik jó tulajdonságait, akkor ő azt mondta: ”Akkor koncentrálj ezekre a tulajdonságokra!” Ez egy bámulatosan erőteljes eszköz, mert a neheztelés nem fog megmaradni abban a szívben, ami nagyrabecsüléssel van teli. Amikor a jóra koncentrálunk, ez a jó kiterjed az elménkben, és ez megtisztítja a szívünket. Amikor a neheztelésre koncentrálunk, az csak rosszabb lesz. Ha rá tudjuk venni magunkat, hogy meglássuk a jót azokban, akik megbántottak minket – és minden bizonnyal van bennük valami jó – akkor ez csodálatos módon azt eredményezi, hogy a neheztelésünk szertefoszlik. 

Habár nehéz lehet megérteni, különösen, mikor nehézségeken megyünk át, Srila Prabhupáda azt mondta, hogy minden nyereséget és veszteséget Isten küld, vagyis mindez Isten kegye. Ha ilyen módon látjuk a dolgokat, és megpróbálunk tanulni minden tapasztalatból, akkor sokat kaphatunk még a legfájdalmasabb élményektől is. Egy bhakta tanácsadó egyszer elmondta nekem egyik kliensének a történetét. A kliense ezt mesélte: „Képes voltam megbocsátani a támadómnak, mert ha ő nem lett volna, akkor megmaradtam volna egy olyan pályán, ami egyenesen a pokol felé vitt. Ő ébresztett fel. Ez az élmény felnyitotta a szememet. Képes voltam meglátni, hogy ez az ember mennyire kétségbeesett volt és szomorú. Kezdtem együttérezni vele; nem azzal, amit tett, hanem vele, mint személlyel. Most azért imádkozom, hogy kapjon segítséget.”   

Ez bámulatos. Ki gondolta volna, hogy valaki együttérzőbbé válhat, miután megtámadják? Valahogy ez a nő képes volt olyan sokat tanulni ebből a tapasztalatból. Még sok más emberrel beszéltem, akiknek hasonló élményeik voltak. Általánosságban először mindannyian csak a negatív oldalt látták, és megbántottak és dühösek maradtak. Ám amikor megnyíltak, akkor később képesek voltak meglátni valami jót abban, ami történt.  Általában ekkor belátták, hogy habár ami történt, az nem volt jó, a karmájukat el kell fogadniuk, és bár a múltat nem tudják megváltoztatni, azt, hogy hogyan kezelik a sérelmüket a jelenben, azt igen. És ez meg tudja változtatni a jövőt.

Bocsáss meg, és neked is meg fognak bocsátani

Mi lenne most veled, ha a múltbéli bűneidet és hibáidat csak olyan mértékben bocsátották volna meg, mint amennyire te is megbocsátottál másoknak?

A baj az, hogy gyakran megbocsátást várunk el magunk számára, de igazságtételt másoknak.

Tudom, hogy ha én elkövetek valamilyen hibát, megsértek, vagy megbántok valakit, akkor természetesen azt szeretném, hogy megbocsássanak nekem. Szeretném, ha mások tudnák, hogy néha követek el hibákat a feltételekhez kötöttségem miatt, de a szándékom nem az, hogy bántsak. Szeretném, ha mások tudnák, hogy a tőlem telhető legjobban szeretnék viselkedni, még akkor is, ha nem vagyok tökéletes. Nem ellenkeznék, ha azok, akiket megbántottam, imádkoznának értem (és amennyire tudom, talán meg is tették). Ezért hát természetes, hogy nekem is ugyanezt a figyelmet és könyörületességet kell tanúsítanom mások felé.    

Kezdd el most gyakorolni

A sadhana gyakorlást jelent. Gyakoroljuk a tiszta vaisnavák tetteit és viselkedését. A gyakorlat azt jelenti, hogy megteszünk olyan dolgokat, amikhez nem lenne kedvünk, és azáltal, hogy végezzük ezeket, kifejlődik bennünk a ragaszkodás irántuk. Egyszer Srila Prabhupáda azt mondta, hogy ha nincs kedvünk táncolni, akkor is táncoljunk, és akkor majd megjön a kedvünk hozzá. Hasonlóképpen, a megbocsátást is gyakorolnunk kell, akkor is, ha nincs hozzá kedvünk. Ahogy gyakoroljuk a megbocsátást, könnyebb lesz megbocsátani, és ez képessé tesz minket arra, hogy egy magasabb szinten bocsássunk meg, végül eljutva arra a pontra, ahol képesek leszünk megáldani és segíteni azokat, akik megbántottak minket.

Ha úgy érzed, hogy nem tudsz teljesen megbocsátani valakinek, akkor próbálj megbocsátani nekik csak egy napra, és vizsgáld meg, hogy ez hogy segít neked. És ha a neheztelésed olyan mély, hogy úgy gondolod, hogy még ennyit sem tudsz megtenni, akkor csak bocsáss meg nekik egy órára, vagy akár csak egy percre, csak hogy valamennyire enyhüljön ez a fájdalom. Ez remélhetőleg inspirálni fog arra, hogy folytasd a megbocsátást. Ne feledd, nincs olyan gondolat az emédben, ami ingyen lakna ott.  

Ha nem vagy hajlandó most elengedni a neheztelést, akkor tedd fel magadnak ugyanezeket a kérdéseket holnap, jövő héten, és jövő hónapban, amíg képes leszel elengedni. A megbántottság és a neheztelés nem te vagy. Ezek az érzéseid, és te nem vagy azonos az érzéseiddel. Mivel nem vagy azonos velük, el tudod engedni őket. Le tudsz mondani róluk. Elkülönülhetsz tőlük. Felelősséget vállalhatsz értük.

Áldd meg az ellenségedet

Most felmerülhet bennünk a kérdés: „Akkor mindenkinek meg kell bocsátanom, aki valaha megbántott?” Fontos megértenünk, hogy a megbocsátás, és az, hogy jogilag fellépünk egy bűnöző ellen, vagy a ránk vagy másokra potenciálisan veszélyes személy ellen, az a kettő megfér egymással. Tegyük fel, hogy valaki egy bűntettet követett el ellened. Te személy szerint megbocsáthatsz ennek a személynek és ugyanakkor részese lehetsz az ellene folyó jogi eljárásnak is. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy egy rossz dolgot helyre lehet hozni. Azt jelenti, hogy kiszabadítjuk önmagunkat abból a neheztelésből, amit az ellen érzünk, aki tett ellenünk valamit. Még imádkozhatunk is Krisnához, hogy bocsásson meg ennek a személynek és hogy áldja meg, miközben pedig megtesszük a megfelelő lépéseket arra, hogy megvédjük magunkat és másokat a további bántalmaktól, amelyeket ő elkövethet.

A teljes megbocsátásban az is benne van, hogy imádkozunk azért, hogy Krisna árassza el áldásaival annak a személynek az életét, aki megbántott minket. Más szóval, azért imádkozunk, hogy ők is ugyanolyan bánásmódban részesüljenek, mint amilyet mi szeretnénk kapni Istentől. Srila Prabhupáda azt írja, hogy ha nem bocsátunk meg, akkor mi is olyan bűnösök vagyunk, mint a másik; elkövetjük a haragtartás bűnét.

Ha könyörületesek vagyunk, mihozzánk is könyörületesek lesznek. A nagy lelkek soha nem hagynak fel a könyörületesség gyakorlásával. Ahogy már volt szó róla: ne gondold, hogy a megbocsátás nagy tettei csak a nagy lelkek számára vannak fenntartva. Az átlagos lelkek is, mint te és én, képesek vagyunk rá. Aztán persze, nagy lélek úgy lesz valakiből, ha így viselkedik.

Fordítás: Sexty Ildikó

Forrás: Mahatma dasa - Choosing to forgive. www.dandavats.com